A ScienceDaily jelentése szerint ( PNAS: Emberi kötődés és dopamine szerepe ) egy, a Proceedings of the National Academy of Sciences-ben megjelent tanulmány szerint a dopamin nevű ingerület-átvivő anyag szerepet játszik az emberi kötelék kialakulásában, az agy jutalomalapú rendszerét használva arra, hogy emberi kapcsolatokat alkosson, úgy, mint az anya-gyermek kapcsolat, állati és emberi alanyoknál egyaránt.

Az eredmények jelentősége, a szerzők szerint: Az ember korai kötelék-kialakítása jelentős hosszú távú hatással van az egészségre, a tevékenységre, a társadalomba való beilleszkedésre. Azonban az idegi mechanizmusokat általában rágcsálókon vizsgálják, egészen idáig egyetlen tanulmány sem vizsgálta az ember szociális kapcsolatteremtési módját. Ez a tanulmány korabeli csúcstechnológia alkalmazásával kimutatja, hogy az emberi anyasági kötődés a törzsdúcok dopamintermelő funkciójával és a kapcsolatteremtést segítő cortico–striatal–amygdala agyhálózat használatával áll kapcsolatban. Az újszülöttet néző anyák neuro-kémiai reakciói és teljes agyhálózat funkciójuk egyidejű vizsgálatával a „kötődő agy” egyedülálló vizsgálatát teszi lehetővé. Ezek az eredmények segítenek az emberi szociális kapcsolatteremtés mechanikai megértésében és alapszintű valamint klinikai kutatásokat vetít előre az idegtudomány, a fejlesztés és a pszichopatológia területein.

Ezen eredmény (és korábbi hasonló tanulmányok) értelmezései nem biztos, hogy kecsegtetőek, ha az élet értelméről beszélünk. Ez a tanulmány lehangoló lehet azok számára, akik szerint az emberi kapcsolatokat és tetteket a lélek vezérli, nem a testünk biokémiai folyamatai. Továbbá, ezek a folyamatok a természet fizikai törvényeire alapozottak és egy több milliárd-éves Földi evolúció formálta őket. Ebből fakadóan könnyen megfogalmazható, hogy emberi kapcsolataink, úgy, mint az anya-gyermek kötelék talán nem az alapja egyéni életünknek, mivel mechanikai-kémiai reakcióként nem dönthetünk felette. Egyesek akár még arra is juthatnak – helytelenül -, hogy az életünk alapjában véve értelmetlen – csak vegyületek által kiváltott érzelmekkel teli programozott robotok vagyunk.

Még ha a fenti logika matematikailag pontos is, az eredmény nem biztosan releváns. A tudomány bizonyítékot követel. Sok fantasztikus és jól átgondolt hipotézis bukott már el a kísérletek alatt. Így tehát egy nagyszerűen kifejtett logika sem jelenti azt, hogy a következtetések igazak vagy hogy a valóságot tükrözik.

Továbbá, az ilyen jellegű pesszimista gondolkodásmód részben abból a csalódásból és félelemből ered, hogy nem rendelkezünk lélekkel (nem vagyunk halhatatlanok), és hogy létezésünkre és viselkedésünkre nincs tudományos magyarázat vagy háttér. Ez a csalódás arra késztet minket, hogy helytelen következtetéseket vonjunk le, mivel a fent említett logika nem ütésálló. Mintha a halál visszamenőlegesen eltörölné jelen létezésünket is vagy mintha az atomok vagy vegyületek nem képeznék részünket. Az alul illusztrált valódi problémák a következők:

  • A tény, hogy nem rendelkezünk lélekkel és a jövő biztos halála egyben azt is jelenti, hogy a mai nappal élt életünknek nincs értelme, és hogy az életünk jelen értelme a halálunkkal automatikusan megszűnik létezni?
  • A tények, miszerint a testünket atomok és elemi részecskékből épül fel, és hogy ezen atomok és molekulák viselkedéséért törvények felelősek automatikusan azt a következtetést vonják magukkal, hogy „mi” valójában nem is létezünk, és hogy képtelenek vagyunk szabad döntéshozatalra?
  • Csökkenti ezen érzéseink és kötődéseink értékét – mind számunkra, a társadalmunkra vagy akár az egész emberiségre nézve – a tény, hogy fizikai, biokémiai és evolúciós folyamatok eredményei?

Látható, hogy a fent említett új kutatásból levont látszólag logikus első konklúziók nem azonnal nyilvánvalóak. Egy későbbi blogban visszatérünk ezekhez a kérdésekhez és témákhoz.

This post is also available in: angol