Régóta úgy tartják, hogy az emberiség kialakulását egy Afrikában végbement jelentős klímaváltozás váltotta ki. A hipotézis szerint a jégkorszak 2.8 és 2.5 millió éve ment végbe, számtalan új faj – köztük a Homo – kialakulásának hullámát maga után vonva. Ezeket a hullámokat az Afrikai fosszilis lenyomatok bizonyítják.
Ez az elmélet részben színpadiassága miatt vált híressé. Az emberek drámai történetét helyezi előtérbe, ahogy kifinomult, hatalmas agyú lényekké fejlődtek, rendkívüli nehézségek közepette. Hősiesnek tűnik egy katasztrofális jégkorszak kezdete után csupán néhány százezer év során túlélővé válni. Intelligenciánkhoz méltó eredettörténet.
Most Andrew Barr, a George Washington University-ről (Jel vagy Zaj) új tanulmánya elutasítja a jégkorszak-elméletet. Szerinte egyszerű, véletlenszerű körülmények, nem pedig drámai környezeti változások okozták ezeket a hullámokat. Andrew Barr tanulmánya azt állítja, hogy ezeket a hullámokat egyszerűen csak véletlenszerűségek okozhatták. Bizonyításul több számítógépes szimulációt futtatott le az Afrikai fosszíliákról úgy, hogy a klímaváltozásnak nem volt különösebb hatása rájuk. Az eredmények az Afrikai fosszíliákhoz hasonló méretű fajcsoportokat mutattak. Igaz, hogy a tudósok nem határozták meg a csoport fogalmát, viszont Barr tanulmánya azt feltételezi, hogy a fajok kialakulása az elgondoltnál sokkal véletlenszerűbb. Más szóval, a Homo, a legintelligensebb faj, talán csak egyszerű szerencse eredménye. A kozmosz egyszerűen csak dobott egyet a kockáival.
Első érzésre úgy tűnik, hogy a kollektív egónk hatalmas ütést szenvedett. Barr szerint feltárásainak arra kell, hogy ösztönözzön minket, hogy a klímaváltozáson kívül más okokat is keressünk az ember evolúciójára. Továbbá úgy gondolja, hogy a nagyobb agyunk és úttörő technológiai fejlődésünk akármilyen prózai okból kifolyólag történhetett.
Azok számára, akik az élet értelmét kutatják, Barr evolúciós véletlenszerűsége szívfacsaró csalódást okozhat. Úgy tűnhet, hogy megfosztottak bennünket hősies történetünktől, és nem maradt más hátra, mint egy véletlenszerű adatokkal teli ősleves.
Az élet eredetének ilyen mértékű véletlenszerűsége azt sugallhatja, hogy mi, magas szinten működő egyéniségekként mégsem vagyunk saját sorsunk kovácsai. Akármilyen nemes a sorsunkról alkotott kép, akár céltalanul is végigbarangolhatunk életünkön, kizárólag a véletlen kivehetetlen mankóira támaszkodva.
Ez hogyan változtatja az életünk értelméről alkotott képet? Továbbá, ha minden élőlényt a véletlen teremtett, mit jelent embernek lenni? Hogyan alakítja ez az egónkat? Ha minden faj az idő során lezajló véletlenszerű fluktuációkból ered, akkor mi sem vagyunk különbek az amőbáknál. Először azt gondolhatjuk, hogy az emberiségre nézve ez igen lehangoló. Sokkal könnyebb abban a hitben élni, hogy az életünknek célja van, mert rendkívüli külső erők megfelelő környezetet hoztak létre a létezésünkhöz (nekünk, akik elég dörzsöltek voltak ahhoz, hogy mindezt túléljék).
A tudomány úgy tűnik, szakadatlanul szedi le rólunk a jelentőségteljes életről alkotott képeinket, kijelentve, hogy nem vagyunk olyan fontosak, mint gondolnánk. Galileo az egyházi inkvizícióval szembenézve hozta előre feltevését, mi szerint a Föld a Nap körül kering, mellyel egyben azt is sugallta, hogy az univerzum közepén nem az ember áll. Darwin elmélete leírta, hogy minden faj a természetes kiválasztódás által fejlődött ki, és nem egy csillagközi lény alkotta őket a semmiből. A párhuzamos univerzumoktól a quantumfizikáig bezárólag minden egyes rendről és sors feletti uralomról szóló mankóinkat újra meg újra kirúgták alólunk. A tudomány a tér és az idő végtelenségével szemben parányinak és jelentéktelennek mutat minket. Lehet, hogy legújabb tanulmányával Andrew Barr egy újabb követ hajított az emberiség önteltségének arcába?
Azonban, mielőtt túlzottan elbúsulnánk, lépjünk hátra egyet, hogy jobban lássuk a teljes képet.
Először is, tudnunk kell, hogy a véletlenszerűség az egész univerzum szerkezetének elengedhetetlen alkotóeleme. Az Ősrobbanás óta velünk van ez a tény, és az univerzum utolsó leheletéig velünk is marad. Egy gáz molekulái véletlenszerűen mozognak, ezt a folyamatot Brown-mozgásnak nevezik. A Föld tektonikai lemezeinek hirtelen elmozdulásai pusztító vulkánkitörésekhez vezetnek. A hirtelen hőmérsékletváltozás lavinákat okozhat. A véletlenszerűen megjelenő napfoltok okozta mágneses viharok nagymértékben befolyásolják a Föld időjárását. Csillagok születnek, majd fekete lyukakba omlanak, melyek más csillagokat is a semmibe rántanak magukkal. Ezek a történések mind az irányításunkon kívül állnak, a mi szempontunkból véletlenszerű és spontán természeti erők által kiváltva. Jóval az emberek megjelenése előtt itt voltak, és eltűnésünk után is itt lesznek.
Véletlen egybeesésként Barr tanulmánya nem fedte fel az élet keletkezésének egy új véletlenszerűségét; csupán hangsúlyt adott a már létező anomáliáknak.
A valódi kérdés, amit feltehetünk magunka az, hogy a kialakulásunk véletlenszerűsége vajon mennyire számottevő életünk értelmében. Tényleg a múltunk vagy a jövőnk fontosabb számunkra?
A válasz saját személyes meglátásainktól és előnyben részesített elgondolásainktól függ. Valaki azt gondolhatná, hogy a múlt, azaz a felmenőink és származásunk sokkal fontosabb a jövőbeli lépéseinknél. Én nem így gondolom. A múltat nem lehet megváltoztatni, de a jövőt igen, azzal, hogy tudatos elhatározásokat hozunk és alakítjuk magunkat.
Lehet, hogy a véletlen a természet minden aspektusát áthatja, de nem akadályoz meg minket abban, hogy a saját magunk által megválasztott sorsunkat kovácsoljuk. Ez a lehetőség nyilvánvalóan a mi szabad akaratunkra alapszik, tehát jogos a kutatások folytatása. Ám ha ennek a „csöppnyi” feltételnek eleget teszünk, a természet véletlenszerű hóbortjaitól eltekintve értelmet kereshetünk ebben az egészben.
Az élet értelmének ilyen jellegű megtalálása a jövőben a legjobb esetben is bizonytalan. Halandók vagyunk, tehát a személyes „jövőnk” is véges. Maga az emberiség is a külső és belső veszélyek állandó fenyegetése alatt áll. Egyének, csoportok és egész társadalmak nézetei különböznek az élet értelmével kapcsolatban. Azonban, mindannyian, akár egymagunkban, akár együtt, szomjazzuk, hogy magunkba nézzünk, és értelmet keressünk az életben. Családot alapítani, sikeres karriert befutni, vagy beutazni a világot? Miért ne? Az egyén véges élettartamán vagy akár az emberiség remélhetőleg nagyon hosszú létezésén belül megvalósítani álmainkat talán a remélt legjobb dolog egy véletlenekből álló világban.
Az Élet Értelme Csoport
Hivatkozás
This post is also available in: angol